Gergely Sándor: A nagy tábor 1514. Regény (Dózsa György)

Dózsa György sátorának bejárata előtt kardosan, mentésen a feszes lábbal két strázsa járta tíz lépésnyi útját szembe egymással oda-vissza. A kereszt vezérének álmát őrizték.
Alig szürkült a reggel, amikor a sátorból hamvasképű, deákos legényke dugta ki a fejét. A strázsákat nézte kedvtelen, a sátor előtt üresedő térmezőt kémlelte s a jobbra-balra, a végtelen messzibe húzódó sátorutcán is elbámészkodott. Megtámaszkodott az ajtófélfában és megszemlélte az eget, amely szürke volt, mintha mosatlan cihákkal takarták vón be. De azért hej, ilyenbe is belefeküdne ő! Vízbe, sárba, akármibe ... Kimeresztette szemét nehogy leragadjon s összeharapta száját, nehogy kitörjön rajta a rettentő, éjfél óta elnyomott ásítás.
Márton deák első táborbéli éjszakázása volt ez a mai. S milyen nehéz készületben! A vezér álmát strázsálta! Jobbra-balra nézegetett. Mégis jó volna kilépni és valahol a füves térségen, amelyen apró szigetként magányosan állt a csúcsos tetejű, óriási vezérsátor... jó volt a tér-mező túlsó partján nagyot nyújtózkodni. A strázsákra mosolygott s már lépett is volna ... de belülről, a nagy sátor pitvarából nyögést és fogcsikorgatást hallott. ijedten ugrott vissza, befelé. Sarkatlan lábbelije nesztelenül vitte a deszkapadlón